Cégismertető

Cégünket Nagy László alapító, cégtulajdonos hozta létre. Első vállalkozása 1989-ben kezdődött, ekkor mint egyéni fuvarozó, 1997-óta pedig mint NL – Szibéria-Trans Egyéni Cég, majd 2007-ben lett létrehozva a Szibéria Sped.

A Szibéria Sped fő profilja a belföldre és Európa területére történő szállításon túl a volt FÁK országokba és a közel-keletre történő áruszállítás, melynek terén több mint másfél évtizedes tapasztalattal rendelkezünk.

A Szibéria Sped olyan piaci szegmensben találta meg a tevékenységének súlypontját, amely egyfajta hidat jelent a fejlett nyugat-európai mentalitás és a keleti piaci kultúra között. Megrendelőink jó része multinacionális cég, ahol előnyt jelent az olyan szolgáltatóval történő együttműködés, amely jól érti és érzi a nyugati elvárásokat, és azokat – helyismeretének köszönhetően – rugalmasan közvetíti a keleti piacok felé.

Az általunk szállított áruk széles spektrumán túl (gyógyszer, elektronikai termékek fuvarozása, élő-állat és gépjárműszállítás) cégünk különleges megbízásokat is teljesít (nagy érétkű, túlsúlyos vagy túl méretes áruk szállítása). A nagy értékű szállítmányok biztonságátegyrészt biztosítással fedezzük, de igény esetén akár fegyveres kíséretet is szervezünk.

Sikereinket igazolja partnereink hosszú listája, illetve az a tény, hogy árukár biztosításunk igénybevételére működésünk alatt még nem volt példa.

Cégünk ars poeticája: személyre szabott szolgáltatást a lehető legmagasabb minőségben és nem a legalacsonyabb áron biztosítjuk ügyfeleink számára.
Ez a gyakorlatban állandó ellenőrzést, az áru folyamatos követését és biztosítását jelenti, de természetesen alapkövetelmény a bizalmas információk diszkrét kezelése is.

Járműparkunk és munkatársaink szakmai tapasztalata lehetővé teszi, hogy küldeménye a világ bármely tájára biztonságosan és gyorsan eljusson, mert csak olyan partnerekkel működünk együtt, amelyek megbízhatóan teljesítenek, valamint jól kiépített infrastruktúrával, és IT-háttérrel rendelkeznek, így biztosítható a szállítmányok biztonságos célba juttatása és nyomon követése.

Szlogenünk: Ahová út vezet, oda mi szállítunk.

Azok, akik már jártak a volt Szovjetunió tagállamaiban, mondanunk sem kell, hogy ez mit jelent.


Válassza a tapasztalatot és a biztonságot! Vegye igénybe szolgáltatásunkat!

Kérdése van? Segítünk?

Szibéria Sped
"Ahová út vezet, oda mi szállítunk."
Szeretné megtudni mennyibe kerül?
Útdíj változások 2023-ban – CO2 pótdíj bevezetése Magyarországon (minden, amit tudni kell)

Útdíj változások 2023-ban – CO2 pótdíj bevezetése Magyarországon (minden, amit tudni kell)

A magyarországi útdíj változások 2023 októberétől és várhatóan 2024 elejétől jelentős terhet rónak majd a szektor szereplőire, a magyar útdíj lehet az egyik legdrágább Európai szinten.

Tovább olvasom
Kamion márkák és méretek

Kamion márkák és méretek

A teherszállítás világában a kamion márkák és méretek ismerete kulcsfontosságú ahhoz, hogy a szállítás a megrendelő legnagyobb megelégedésére valósulhasson meg, miközben a jogi, műszaki, közlekedési és egyéb elvárásoknak is meg kell felelni.

Tovább olvasom
Dropshipping: A kezdők útmutatója

Dropshipping: A kezdők útmutatója

A dropshipping webáruházak néhány éve robbantak be az e-kereskedelem világába, számos vitathatatlan előnyük miatt rohamosan elterjedtek a kezdő webáruházak alternatív üzleti modelljeként.

Tovább olvasom
Ukrán gabonaexport: A kihívásoktól a megoldásokig

Ukrán gabonaexport: A kihívásoktól a megoldásokig

Az ukrán gabonaexport az orosz-ukrán háború kitörése után komoly kihívásokkal került szembe, melyeknek megoldásán az ukrán kormány és egyéb érintett országok folyamatosan dolgoznak.

Tovább olvasom
Szeretne további hasznos tartalmakat olvasni?
Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre, és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket jelenítünk meg.