A kamionstop Magyarországonjogszabályi rendeletben rögzített közlekedési korlátozás, mely a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömegű tehergépjárművekre vonatkozó hétvégi és munkaszüneti napokat érintő szabályozás. Ez a 190/2008. (VII.29.) kormányrendelet a „kamion tilalom” rendjét részletezi és kivételeket is meghatároz. A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozása környezetvédelmi szempontból, zajterhelés miatt és közlekedés biztonságát tekintve is szükségszerű volt, nem véletlenül van érvényben Európa-szerte.
Miért fontos a kamionstop
A közlekedési korlátozásokat azért vezették be, hogy a hétvégi, és kiemelt időszaki erősebb autóforgalmat a kamionstop enyhítse.
Az európai országok jelentős részében jogszabállyal korlátozzák a kamionok közlekedését. Az óriási kamionforgalom a környezetre és az utakra is megterhelő, továbbá a hétvégén, pihenőnapon, ünnepek idején autózók számára is biztonságosabb, ha kevesebb jármű van az utakon.
A korlátozások Magyarországon is bevezetésre kerültek nagyjából 15 évvel ezelőtt, hiszen nálunk is egyre jelentősebb a kamionos forgalom. A kamionstop azáltal, hogy enyhíti a hétvégi autóforgalmat, ezáltal csökkenhetnek a balesetek is.
A 190/2008. (VII.29.) kormányrendelet a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról tartalmazza, hogy az előírás kiterjed minden olyan magyar vagy külföldi hatósági jelzéssel ellátott tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre, valamint -e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvényre, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja.
A rendelkezést röviden hétvégi kamionstopnak is nevezik, de valójában hétvégi és munkaszüneti napokra vonatkozik, és némileg eltérően rendelkezik a nyári szezont illetően.
Kamionstop Magyarországon 2023-ban
A kamionstopról vagy a kamion tilalom idejéről az Útinform oldalán lehet hivatalosan informálódni, az év hátralévő részében a korlátozások Magyarországon az alábbiak szerint alakulnak:
Kamionstop 2023. október
Kamionstop kezdete
Kamionstop vége
október 1., vasárnap 0:00
október 1., vasárnap 22:00
október 7., szombat 22:00
október 8, vasárnap 22:00
október 14., szombat 22:00
október 15., vasárnap 22:00
október 21., szombat 22:00
október 23., hétfő 22:00
október 28., szombat 22:00
október 29., vasárnap 22:00
október 31., kedd 22:00
október 31., kedd 24:00
Kamionstop 2023. november
2023. november 4-től (2024. március 1-jéig) a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (Euro 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom
A hétvégi kamionstop alatt azok a teherautók, amelyek éppen külföldről térnek haza, az országhatártól a magyarországi telephelyükig vagy az elsődleges rakodóhelyig megtehetik az utat júliusban és augusztusban. Teljes mentességet élveznek a közlekedési tilalmak alól az EURO 3-as besorolású kamionok (március 01-től a téli mentesség megszűnt), az élő állatot, friss tejterméket, húst, friss pékárut, romló élelmiszert, zöldséget, gyümölcsöt szállító kamionok és természetesen a katasztrófa elhárítást, megelőzést végző, kommunális feladatot ellátó, az egyes állami szervezetek, testületek és rendvédelmi szervek járművei, a kulturális, gazdasági és sportrendezvények berendezését szolgáló rakományok.
A kamionstopot elrendelhetik még eseti jelleggel is, környezetvédelmi, időjárási okok miatt vagy fel is oldhatják ugyanezért, például nyáron a hőség miatt.
Kamionstop szolgáltatások
A kamionosok élete nem könnyű, egy kezdő kamionosnak ráadásul nehéz lehet megszokni néhány olyan tényezőt, melyek egyértelműen a kamionos lét velejárói. A pihenés és a tisztálkodás kulcsfontosságú a sofőr mindennapjaiban.
Nem mindenhol van lehetőség zuhanyzásra, mosdó használatra és a pihenőidő sem mindig éjszakára esik, arról nem beszélve, hogy a kamionok fülkéje sem egy luxushotel, persze, ahogy már korábban is írtunk róla, kamion márkák között jelentős eltérés van a kényelemben is.
A hétvégi kamionstop idejére a sofőrök gyakran keresik a kamionstop szolgáltatásokban kiemelkedő pihenőhelyeket, ahol akár a túlméretes vagy veszélyes anyagot szállító szerelvények is parkolni tudnak, de biztosítva van étkezési lehetőség, fürdési, tisztálkodási lehetőség, akár panzió a kényelmesebb alváshoz vagy éppen kondipark a fáradt test átmozgatásához.
A kamion tilalom idejét így hasznosan és komfortosan is el lehet tölteni, de ehhez ismerni kell Magyarország pihenőhelyeit, hol, milyen kamionstop szolgáltatásokat találni!
Pihenőhelyek
Magyarország pihenőhelyei között az egyik legmodernebb az Autohof Óbarokk kamionos pihenő, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 43-as kilométerkő lehajtójánál.
Szolgáltatásai európai színvonalúak, 124 kamion befogadására képes, ráadásul zöldberuházás, napkollektorok melegítik a zuhanyzók vizét, és az összegyűjtött esővizet öntözésre felhasználják.
Étkezési lehetőségek
A kamionosok leggyakrabban a fülkében esznek, egyes sofőrök maguknak megfőznek pihenőidőben egy egyszerűbb ételt vagy megmelegítenek kis hordozható rezsón.
Vonzó, ha egy pihenőhely normális étkezési lehetőséget is tud biztosítani, ahol főtt étel elfogyasztására is van lehetőség, asztalnál, megterítve.
Üzemanyagtöltő állomások
A kamionos pihenőhelyek általában felkészültek az üzemanyagtöltést tekintve is, a méretes szerelvények és óriási üzemanyagtankjaik miatt általában több sorban, nagy teljesítményű kútoszlopokról lehetséges. Egyes helyeken csak bankkártyás vagy üzemanyagkártyás fizetés lehetséges.
Egyéb szolgáltatások
Akár európai pihenőhely, akár magyarországi pihenőhely tekintetében fontos szempont, milyen plusz szolgáltatásokat nyújt az adott kamionos pihenőhely.
Ha értékes áru van a fedélzeten, nem elhanyagolható, hogy őrző-védő szolgálat, kamerarendszer biztosított-e? Van -e a hosszas vezetés, ülés után sportolási lehetőség (pl. kondipark), van-e mosoda, ahol az esetlegesen hetek óta felhalmozott szennyest is rendbe tudja tenni a sofőr. Van-e útdíjfizetési lehetőség, esetleg panzió?
Ezek ma már mind reális elvárások egy színvonalas szolgáltatást nyújtó magyarországi pihenőhellyel kapcsolatban, Nyugat-Európában pedig a legnagyobb pihenőhelyeknél alapvetőnek számítanak.
Tippek a kamionstopok használatához
A fuvarok tervezésekor a szállítmányozó cég, fuvarozó cég pontos ismeretében kell legyen a közlekedési korlátozásoknak, beleértve a hétvégi kamionstopot, és lehetőleg úgy megtervezni a szállítást, hogy a közlekedési tilalmak alá ne essen a szállítás ideje vagy minél rugalmasabban áthidalható legyen!
Ha mégis közbejön a fuvarozás során a kamionstop ideje, célszerű tervezetten, megfelelő szolgáltatásokat nyújtó kamionos pihenőhelyre kormányozni és ott várni a korlátozás végét. Ez esetben a sofőrnek a kamionstop ideje alatt lehetősége nyílik zuhanyozni, étkezni, pihenni, akár szennyest kimosni és átmozgatni magát egy modern kondiparkban.
Vannak sofőrök, akik az egészségtelen ülő életmód ellensúlyozására a kerékpárjukat is viszik magukkal a kamionban, és ahol lehetőségük adódik, például egy hétvégi kamionstop idején, tekernek egyet a környéken, ami nemcsak egészségi szempontból előnyös, de testet, lelket felölti.
A pihenőhelyeken tankolási lehetőség is van, sok magyarországi pihenőhelyen bankautomata vagy más néven ATM is rendelkezésre áll. A kamion mosási lehetőség az ingyenes wifi szintén elvárás a pihenőhellyel szemben.
A kamionos pihenőhelyek kapcsán fontos elvárás a biztonság is, hiszen a teherautókon értékes áruk vannak felhalmozva, melyek a fosztogatóknak is felkeltheti az érdeklődését.
Biztonság
A közlekedési tilalom idejére – vagyis a kamionstop idejére a kamionosok kedvelik az olyan pihenőhelyeket, ahol ők maguk és a kamion meg a rajta szállított rakomány is biztonságban van. A komplex szolgáltatást nyújtó pihenőhelyeken 24 órás biztonsági szolgálat és zárt, őrzött kamion parkolók állnak rendelkezésre, továbbá kamerarendszerrel is ellátott.
Kényelem
A sofőrök kényelmét szolgálja a tisztálkodási lehetőség, a mosoda, az ingyenes wifi, az étterem, kávézó vagy a kondipark is. Európa legnagyobb kamionparkolója a La Manche – csatorna brit oldalán kialakított pihenőhely például egy minden igényt kielégítő kamionos parkoló, ahol az éttermen, kávézón, szupermarketen túl edzőterem, pénzváltó, ATM, szerviz is üzemel és nagy képernyős TV-k gondoskodnak a sofőrök kikapcsolódásáról, közel 700 kamion befogadására alkalmas.
Magyarországi pihenőhelyen nagyjából 6 ezer forintos költséggel kell kalkulálni a fuvarozó cégnek, ha a kamionstop idejére például pihenőhely szolgáltatásait veszi igénybe. Ebben már zuhanyozási lehetőség is van, sőt egyes helyeken egy ebéd vagy szendvics is.
Foglalási rendszerek
Ma már léteznek úgynevezett kamion parkoló foglalási rendszerek, ahol egy alkalmazás segítségével a sofőrök kamion parkolót tudnak foglalni maguknak. Ennek segítségével előre láthatják, hogy lesz-e hely az adott megállóban, ha pedig tele van, még időben tudnak másikat foglalni.
Kamionos közösségi háló
Vannak kamionos közösségi hálók, melyek a kamionosokat érintő témákat, híreket, történéseket naprakészen követik és megosztják a közösség tagjaival. Ilyen kamionos közösség például a TIR Portál vagy a Kamionosok.hu oldal.
A szállítmányozó cég, fuvarozó vállalkozás szakszervezeti tagságán túl célszerű, ha a sofőr valamilyen kamionos közösség tagja is az interneten, hiszen lényeges információkhoz juthat, a közösség tagjai segítséget nyújthatnak adott esetben egymásnak, az információ pedig gyorsan áramlik.
Biztonsági óvintézkedések
A fuvarszervezéskor figyelembe kell venni számos tényezőt, mint például a vezetési idő betartása, az ideális parkoló, a célszerű pihenőhely megválasztása, különböző jogszabályi előírások és költséghatékonysági szempontok.
A kamionos vezetési idő alapesetben nem haladhatja meg a napi 9 órát, bizonyos esetekben maximum heti két alkalommal 10 órára növelhető. A pihenőidőket is tartani kell, hiszen a jogszabály be nem tartása esetén nemcsak büntetésekkel számolhatunk, de balesetveszélyes is.
A vezető és pihenőidők rögzítését a tachográfban kell végezni, melyből analóg tachográf és digitális tachográf is létezik. A vezetési és pihenőidők előírását az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 561/2006/EK rendelete rögzíti.
A biztonságos és különböző elvárt szolgáltatásokat biztosító pihenőhelyek kiválasztása fontos a szállítmányozás során, hiszen a rakománynak a pihenőidő, a kamionstop a közlekedési korlátozás idején is biztonságban kell lennie, a kamionosnak pedig különböző szükségleteit kielégíteni.
Ilyenek a tisztálkodás, étkezés, mosás vagy mozgás például. Az is fontos, amennyiben lehetséges, hogy a kamion parkoló kiválasztásánál, lefoglalásánál a pihenőhely a lerakóhelyhez vagy az indulási helyhez közel legyen – bár ez nem mindig kivitelezhető.
Pénzügyi megfontolások
A szállítmányozásban, fuvarozásban tevékenykedő cégek nyereségessége nagyban függ a jól meghozott pénzügyi döntésektől.
A kombinált árufuvarozás (közúti-vasúti) mellett szól, hogy a közúti vezetési idő hossza korlátozva van. A kombinált szállítás lehetővé teszi azt is, hogy amikor a sofőrnek pihenőnapja van, vagy levezette a maximális napi 9 órát, a szállítás vasúti úton folytatódhasson. Ezzel időt és pénzt is meg lehet takarítani, hiszen a szállítmány halad, miközben a kamionsofőr fizetett pihenőidejét tölti.
A kamionstop idővesztést okoz a fuvarozóknak, miközben a kombinált árufuvarozással a növekvő úthasználati díjak egy része alól még mentesülni is lehet.
A hatékony és költséghatékony fuvarozáshoz számos tényezőt figyelembe kell venni a szállítás tervezésénél és ez alól nem kivétel a kamionstop sem.
Az EKAER bejelentés tudnivalóit, lényeges információit gyűjtöttük össze, hogy hasznos információval szolgálhassunk az EKAER jelentéséről, az EKAER köteles termékekről és úgy eleve az EKAER ügyintézésről. Lényegében az EKAER rendszer felé bejelentési kötelezettség az első adóköteles termékértékesítésnél keletkezik.
Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése globális szinten új kihívásokat és lehetőségeket hozott a vállalatok számára. Európában a határon átnyúló e-kereskedelem egyre nagyobb teret hódít, és a vállalatoknak alkalmazkodniuk kell ehhez a változáshoz, hogy versenyképesek maradjanak.
A vám jelentése szerint a vám a hazai gazdaság védelmének legfontosabb eszköze. Azáltal, hogy egy külföldről érkező áru vámköteles, növeli az áru költségét, ami miatt a hazai áruk vonzóbbá válhatnak.