Csomag szállítás

Kiterjedt partnerkapcsolatunknak köszönhetően az ország közel minden pontján jelen vagyunk minden nap két alkalommal. Budapestről éjszaka indulnak járataink a következő vonalakon:

Győr-Sopron, Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely-Zalaegerszeg, Székesfehérvár-Nagykanizsa, Kaposvár-Pécs-Baja, Szeged-Békéscsaba, Kecskemét-Szolnok, Debrecen-Nyíregyháza, Eger-Miskolc.

Ezek a járatok a hajnali órákban leterítik az éjszakai árukat, visszafelé pedig a nappali áruk terítésével, illetve felvételével foglalkoznak.

Az aznapi árumennyiség határozza meg, hogy milyen méretű teherautót indítunk egy-egy járaton. Ez a rendszer évek óta megbízhatóan, kedvező árszinten működik, és 24 órán belüli áruátadást biztosít az ország bármely pontjáról az ország bármely pontjára.

Természetesen lehetőség van egyedi igény és megfelelő árumennyiség esetén további járatok, illetve dedikált autó indítására is.

Áru felvétel

Megbízó által telefonon vagy faxon megadott utasításai alapján, telephelyén vagy a megadott árufelvételi helyen.

Hogyan történik az áruátvétel

Minden küldeményt fuvarlevél kísér, amelyen a következő adatokat kérjük feltüntetni:

  • feladó
  • címzett, pontos kiszállítási címmel
  • kiszállítási határidő, (nappal vagy éjszaka)
  • áru mennyisége, súlya, térfogata, darabszáma
  • egyéb, árura vonatkozó adatok, utasítások (pl. törékeny, stb.)
  • utánvét összege
  • fuvardíjfizető (feladó vagy az átvevő)
  • minden egyéb mellékelt árukísérő okmány (pl. számla, csomaglista, stb.)
  • feladó aláírása, bélyegzője
  • feladás dátuma.

Végül futárunk is aláírja, lebélyegzi a fuvarlevelet és ezzel létrejött a fuvarozási szerződés. Ennek alapján csomag- szállító cégünk vállalja, hogy a sértetlen csomagolással átvett árut sértetlen csomagolással, a megjelölt helyre, időre eljuttatja.

Hogyan történik a kiszállítás

Budapesti raktárunkban az árukat rendeltetési helynek megfelelő járatunkra rendezzük.

Gyűjtőjárataink éjszaka indulnak, majd igény szerint éjjel vagy nappal átadják az árut a címzettnek.

Az átadást a fuvarlevél aláírása, lebélyegzése igazolja, mind a futár, mind a címzett részéről. Akár az átadás körülményeivel, akár az áruval kapcsolatban felmerülő minden rendellenességet a fuvarlevélen jelezni kell!

Tekintettel az áru átvétele és kiszolgáltatása közötti igen rövid időre, (24 órán belül) az áru pillanatnyi helye pontosan meghatározható.

Ez azt az előnyt nyújtja, hogy szinte bármilyen utólagos rendelkezés megoldható (pl. ne szolgáltassuk ki, vagy másnak szolgáltassuk ki az árut, visszarendelhető egy küldemény, változtatható a fizetés módja – készpénz helyett átutalás, stb.)

Futáraink mindegyikét elláttuk rádiótelefonnal, így érkezés előtt értesíteni tudja a címzettet, az áru átadásakor felmerülő minden esetleges probléma azonnal megoldható.

Ezek a szolgáltatások jelentős előnyt jelentenek például egy postacsomaggal összehasonlítva.

Hogyan történik az utánvét kezelése

Utánvétes áruk esetében a címzettnek való kiszolgáltatás feltétele az áru ellenértékének átadása futárunknak. Ettől csak a feladó engedélyével térünk el.

Az utánvét összegével futárunk még a kiszállítás napján elszámol diszpécser szolgálatunknál, majd másnap – pénzügyi osztályunk ellenőrzése mellett – az eladóhoz eljuttatjuk az összeget. Ez történhet készpénz kiszállítása vagy postai befizetés útján is.

A beszedett összeg 1 %+ÁFA-t, de minimum 800 Ft+ÁFA-t számítunk fel kezelési költségként

Kérdése van? Segítünk?

Szibéria Sped
"Ahová út vezet, oda mi szállítunk."
Szeretné megtudni mennyibe kerül?
Konténer szállítás a globális logisztikában: Hatékony módszerek és trendek

Konténer szállítás a globális logisztikában: Hatékony módszerek és trendek

A konténeres szállítás 2025-ben jelentős átalakuláson megy keresztül, amit nemzetközi szakértői szemmel érdemes követni. A világkereskedelem újjáépítése és a fenntarthatósági törekvések egyre nagyobb szerepet játszanak a globális logisztikában. A piaci versenyképesség megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy naprakész információkkal rendelkezzünk az iparág legújabb trendjeiről és innovációiról.

Tovább olvasom
Fuvarozás Magyarországon: Közúti fuvarozás szabályok, trendek és lehetőségek

Fuvarozás Magyarországon: Közúti fuvarozás szabályok, trendek és lehetőségek

A magyarországi fuvarozási szektor dinamikusan fejlődik, különösen az e-kereskedelem bővülésének és a globális ellátási láncok átalakulásának köszönhetően. Az ágazat működését szigorú hazai és EU-s jogszabályok határozzák meg, melyek 2025-ben jelentős változásokon mentek keresztül. A megbízható fuvarozási partner kiválasztása kulcsfontosságú a vállalkozások számára, hiszen a pontatlan vagy késedelmes szállítás komoly üzleti károkat okozhat.

Tovább olvasom
Az e-kereskedelem hatása a szállítási láncokra – kihívások és megoldások

Az e-kereskedelem hatása a szállítási láncokra – kihívások és megoldások

Az online kereskedelem robbanásszerű növekedése alapjaiban formálja át a fuvarozási és logisztikai szektor működését. A 2025-ös év elején különösen erős érdeklődés mutatkozik a mesterséges intelligencia alapú szállítási lánc optimalizáció és a fenntartható logisztikai megoldások iránt, ami új kihívások elé állítja a piaci szereplőket.

Tovább olvasom
Nemzetközi fuvarozás árak, költségoptimalizálási stratégiák

Nemzetközi fuvarozás árak, költségoptimalizálási stratégiák

A nemzetközi áruszállítás költségeinek kezelése komoly kihívás a vállalkozások számára, különösen a 2025-ös év aktuális piaci körülményei között. A Szuezi-csatorna januári fennakadásai és az EU februárban bevezetett új szén-dioxid-kibocsátási díjai jelentősen átformálták a szállítmányozás költségszerkezetét. Speditőrként napi szinten látom, hogy a vállalkozások sokszor nem ismerik a költségcsökkentés praktikus lehetőségeit.

Tovább olvasom
Szeretne további hasznos tartalmakat olvasni?
Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre, és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket jelenítünk meg.