EKAER bejelentés: Minden, amit tudni kell 2023-ban

2023. november 27.

Az EKAER bejelentés tudnivalóit, lényeges információit gyűjtöttük össze, hogy hasznos információval szolgálhassunk az EKAER jelentéséről, az EKAER köteles termékekről és úgy eleve az EKAER ügyintézésről. Lényegében az EKAER rendszer felé bejelentési kötelezettség az első adóköteles termékértékesítésnél keletkezik. A belföldi forgalomban nem a végfogyasztó részére történő legelső adóköteles termékértékesítést kell itt érteni, amit az adózó az EU másik tagállamából vagy harmadik országból szerez be, esetleg belföldön állítja elő és ezt követően első alkalommal értékesített fuvarozással egyben belföldi rendeltetési helyére, adóköteles értékesítésként.

Mi az EKAER és miért fontos?

Az EKAER bejelentés mondhatni nem a kedvenc kötelezettsége az érintetteknek, de ha ismeri az EKAER lényegét, az EKAER bejelentkezés menetét, az EKAER köteles termékeket és egyetemleges felelőssége tudatában EKAER számot igényel – akár dupla adminisztrációval, utólagos javítással is, kevesebb stresszel bonyolítható le a folyamat és ellenőrzés esetén sincs miért aggódni. Az évtizedek óta a közúti árufuvarozásban tevékenykedők jól tudják, mindig a „Legjobb út az egyenes út”. 

Mi az az EKAER?

A rövidítés az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszert takarja. Az EKAER törvény az ÁFA csalások kiszűrésére, azok visszaszorítására alakult. Az EKAER Magyarország területén megvalósuló az EU tagállamából Magyarországra vagy innen valamely EU tagállamba irányuló termékek közúti fuvarozásának és az azzal összefüggő adókötelezettségek teljesítésének ellenőrzésére hivatott.

Az EKAER törvény értelmezése, az EKAER kötelezettségnek történő megfelelés két irányú kérdést vet fel. Mégpedig azt, hogy kinek kell az EKAER NAV bejelentkezést elvégezni, illetve melyek az EKAER köteles termékek?

EKAER köteles termékek 2023

Az EKAER szabályozás több pontban is módosult 2021-ben, de ami az egyik legfontosabb volt, hogy megszűnt a kockázatos és nem kockázatos termékek közötti elkülönítés. A korábban kockázatos termékek körébe sorolt, bejelentésköteles termékek körében nem volt változás.

Lényegében EKAER bejelentés köteles termékek azok a kockázatos élelmiszerek vagy egyéb kockázatos termékek, melyeket a vonatkozó 51/2014. (XII. 31.) NGM rendelet nevesít. Többek között bejelentésköteles a 0401 VTSZ alá tartozó tej vagy a 0203 VTSZ alá tartozó sertéshús, de kavics, zúzottkő, sóder is szerepel a listában.

EKAER kockázatos termékek vagy EKAER köteles termékek esetén akkor is EKAER számot kell igényelni, ha

  • a terméket nem útdíjköteles gépjárművel szállítják, illetve egy fuvar keretében ugyanannak a címzettnek szállított termékek össztömege több mint 200 kilogramm, illetve adó nélküli ára meghaladja a 250 ezer forintot.
  • egyéb kockázatos termékek esetében, akkor, ha nem útdíjköteles a gépjármű, és az egy fuvar keretében ugyanannak a címzettnek szállított termékek össztömege meghaladja az 500 kg-ot, illetve adó nélküli ellenértéke meghaladja az 1 millió forintot.

EKAER bejelentés menete

Az EKAER oldalán található információk szerint:

Kötelező bejelentés

Közúti fuvarozással járó tevékenységet csak olyan adózó folytathat, aki rendelkezik Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) számmal. A szabályozás akkor érvényes, ha:

Útdíjköteles gépjárművel végzik a közúti fuvarozást

  1. az Európai Unió valamely tagállamából Magyarországra hoznak be terméket,
  2. Magyarország az Európai Unió valamelyik országába visznek ki terméket,
  3. belföldi forgalomban, első adóköteles termékértékesítés esetén nem végfelhasználó számára.

Ha az előbb felsorolt esetek bármelyike fennáll, az adózók kötelesek az állami adó- és vámhatósághoz bejelentést tenni, az adózás rendjéről szóló törvény 11. számú mellékletében meghatározott adattartalommal.

A bejelentést az EKAER elektronikus felületén kell majd megtenni. Itt az állami adó- és vámhatóság minden bejelentéshez ad majd egy EKÁER számot, mely 15 napig lesz érvényes. Aki megtette a bejelentést, annak az EKAER számot ki kell adnia a fuvarozást végző, vagy a fuvarozást szervező személynek, mert ennek a személynek is szüksége lesz az azonosító számra egy hatósági ellenőrzés során.

Aki bejelenti a közúti fuvarozással járó tevékenység folytatását, azt a személyt az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásba veszi, és a bejelentése alapján ad neki egy EKAER számot.

Amikor egy adózó vagy törvényes képviselője, állandó meghatalmazottja közúti fuvarozással együtt járó tevékenységet kíván folytatni, ügyfélkapus és EKÁER regisztráció szükséges az EKAER elektronikus felületén, a fuvar adatainak bejelentésével. Ezután kapja meg az adózó az EKAER számot, ami azonosítja a termékegységet.

EKAER jelentése és alapvető tudnivalók

Az EKAER jelentése szerint tehát egy NAV által létrehozott ellenőrző rendszer az árumozgás megfigyelésére, ellenőrzésére. Az EKAER regisztrációval a törvényalkotók azt szerették volna elérni, hogy kivédhetőek legyenek a termékek szállításával kapcsolatos visszaélések és az ÁFA csalások.

Az EKAER rendszer természetesen védi a tisztességes, becsületes piaci szereplőket, ugyanakkor az EKAER kötelezettségnek történő megfelelés követelményei számukra is plusz terhet jelentenek. Az, hogy a szállítási adatok rögzítésre kerülnek, az útarányos útdíjfizetési rendszer információi rendelkezésre állnak, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai számára átfogó összképet ad, hogy ki tudják szűrni azokat a termékeket, azokat a mozgásokat, amiket adófizetés nélkül akarnak megvalósítani.

A NAV honlapján a leggyakoribb EKAER kérdésre megkaphatjuk a választ, ha nem egyértelmű az EKAER bejelentés szükségessége vagy hogy kinek kell megtennie.

Saját az áru vagy export értékesítésről van szó?

Az EKAER rendelkezés szempontjából sok tényező befolyásolja, hogy kell EKAER számot kérni vagy sem!

Ha a saját áru mozgatása csak belföldön történik meg, nincs EKAER bejelentési kötelezettség. Ha EU más tagállamából hazánkba irányuló beszerzés történik, esetleg Magyarországról az EU más tagállamába irányuló értékesítés, egyéb célú kivitel, továbbá nem végfelhasználó részére történő első adóköteles termékértékesítés valósul meg belföldi forgalomban, itt is fennáll az EKAER bejelentkezés szükségessége.

Olyan is előfordul, hogy az adózó a belföldi telephelyei között fuvarozza vagy fuvaroztatja a saját termékét, ez esetben nem kell az EKAER szám, viszont, ha a telephelyek közül az egyik már EU másik tagállamában van, képbe jön az EKAER bejelentési kötelezettség.

Lényeges kérdés az export értékesítés is az EKAER szempontjából. Ha Magyarországi címről EU más tagállamában lévő átvételi címre közúti árufuvarozással megy az áru értékesítési céllal, a feladónak kell az EKAER kötelezettséget teljesíteni. Ha értékesítésen kívüli egyéb cél valósul meg, a terméket a felrakodó kell bejelentse még a felrakodás megkezdése előtt az EKAER elektronikus felületén.

EKAER szám jelentősége

Az EKAER szám azonosítja azt a termékegységet, ami a feladási helyről az átvételi helyig gépjárművel történő fuvarozással utazik, a gépjármű adott útvonalon történő egyszeri mozgásával. Az ügyfélkapus EKAER regisztráció után az EKAER elektronikus felületén néhány percen belül hozzájuthatunk az EKAER számhoz.

A rendszer a fuvar adatok rögzítése után azonnal generálja azt és az adózó részére megadja, feltéve, hogy a szám igényléshez szükséges feltételeknek megfelel.

Maga az EKAER szám 15 napig érvényes és legkésőbb a fuvarozás megkezdéséig meg kell igényelni, ami egyébként ingyenes ügymenetet jelent.

A bejelentéshez szükséges:

  • Feladó
  • Címzett
  • Áru adatai
  • Szállító jármű rendszáma

Ezeket megadva a rendszer rendelkezésre bocsátja az EKAER számot, amelyet a fuvarozónak, a fuvar szervezőjének is tudnia kell, hogy az esetleges közúti ellenőrzések során rendelkezésére tudja bocsájtani a hatóságoknak.

Megosztás:

További olvasnivaló

Kérdése van? Segítünk?

Szibéria Sped
"Ahová út vezet, oda mi szállítunk."
Szeretné megtudni mennyibe kerül?
Az új tachográf rendelet: mit kell tudni róla?

Az új tachográf rendelet: mit kell tudni róla?

Az árufuvarozási és szállítmányozási szektor egyik legfontosabb szabályozási változása az új tachográf rendelet életbe lépése. A digitális tachográfok szerepe eddig is kulcsfontosságú volt a nemzetközi fuvarozásban, azonban az új szabályok még szigorúbb adatkezelési és nyomon követési követelményeket támasztanak.

Tovább olvasom
Minden, amit a vámról tudni érdemes: útmutató a vámkezeléshez és a vámügynökségekhez

Minden, amit a vámról tudni érdemes: útmutató a vámkezeléshez és a vámügynökségekhez

A vámügyintézés egyik legfontosabb és talán legbonyolultabb területe a nemzetközi kereskedelemnek. A vámkezelési folyamat megértése elengedhetetlen mindazok számára, akik külföldről rendelnek vagy szállítanak árukat.

Tovább olvasom
Üzemanyagárak aktuális helyzete Magyarországon

Üzemanyagárak aktuális helyzete Magyarországon

Az üzemanyagárak alakulása meghatározó szerepet játszik mind a gazdaság működésében, mind pedig a mindennapi életünkben. A szállítási költségektől az alapvető fogyasztási cikkek áráig számos területen érezhető hatásuk.

Tovább olvasom
Raklap méretek áttekintése – EUR raklap

Raklap méretek áttekintése – EUR raklap

A raklapok nélkülözhetetlen eszközei a mai szállítmányozási és raktározási folyamatoknak, alapvető szerepet játszanak az áruk mozgatásában, tárolásában és biztonságos szállításában világszerte.

Tovább olvasom
Szeretne további hasznos tartalmakat olvasni?
Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre, és küldünk egy emailt, ha hasonló cikket jelenítünk meg.